Üdvözlöm, ma 2025. december 02. kedd van.
Megtorpant a Panel program
2011. március 31.
Idén várhatóan már nem lesz pályázati kiírás az iparosított technológiával épült társasházak felújításásra, nyilatkozta az atv.hu weboldalán Bencsik János klíma és energia ügyért felelős államtitkár.
Az ÉMI Kft. honlapján megtalálható információk szerint az LFP 2008 LA2
programban érintett pályázatok közül mintegy 975 nyertes pályázó még nem kapott támogatási szerződést. Ennek oka az ÉMI-től kapott információk szerint az, hogy az éppen illetékes minisztérium még nem küldte meg
számukra a szerződés minta szövegét. A támogatási szerződések megkötésére a korábban a minisztérium által többször módosított határidőt ismét meghosszabbították.
Rossz hír ez az értintett vállalkozók számára, hiszen sok esetben már hónapokkal ezelőtt befejezett beruházásokat érint a dolog, ahol a kivitelezők azóta is várják
az őket megillető állami támogatás kifizetését - eddig hiába.
A 2009-ben kiírt ZBR pályázatokkal sem rózsásabb a helyzet. A ZBR 2009 Klímabarát Otthon Panel Alprogram esetében forráshiány miatt a pályázatok jelentős részét még el sem
bírálta a minisztérium. Az atv.hu cikke szerint 15 Milliárd Forint keret erejéig március végéig születhet meg a döntés. (megj.: ezt a cikket
március 31-én írom, kíváncsian várva a mai nap végét) Amely pályázat ebbe a keretbe már nem fér bele, azokat a későbbiekben fogják támogatni a szén- dioxid kvóta eladás bevételeiből.
Szintén 2009-ben de már 2010. évre átnyúlva született pályázati kiírás a családi házak korszerűsítésére. Eddigi tapasztalatok szerint ezen pályázatok kifizetése is csúszik.
Több olyan esetről van információm, ahol a kivitelezést 2010. folyamán lebonyolították, az Energia Központtal az elszámolást rendben elvégezték, az ígért támogatás azonban azóta sem
érkezett meg a családok kasszájába.
Ezekkel szemben a jó hír az, hogy a családi házak korszerűsítésére várhatóan idén újra lesz támogatás, amely az 1992. előtt épület meglévő épületeket célozza meg.